2p

Az Alcoa gyorsjelentésével nem hivatalosan kezdetét vette a negyedik negyedéves eredmények szezonja. Az alumínium ipari óriás eredményei nem változtak érdemben.

Gyakorlatilag stagnált az Alcoa árbevétele a negyedik negyedévben, és a nyeresége is csak minimális volt, a piac azonban a visszafogott várakozások miatt pozitívan fogadta a vállalat jelentését. A társaság forgalma az utolsó negyedévben 5,9 milliárd dollárt tett ki, ez 1,5 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól, ugyanakkor jelentősen meghaladta az elemzők által előrejelzett 5,6 milliárdot.

A vállalat nyeresége 242 millió dollárt tett ki, ez részvényenként 21 centet jelent, ami a várakozásokkal összhangban áll, míg az előző időszak 191 millió dolláros összesített, illetve 18 centes résvényenkénti eredményét minimálisan meghaladja.

A javuló eredmények az első kommentárok szerint nem a vállalat teljesítményének növekedésében keresendők, hanem az előző negyedévhez képest 4,6 százalékkal növekvő alumínium áraknak. Igaz a piaci környezet korántsem nevezhető ideálisnak, hiszen a piaci kereslet 2,8 százalékkal esett vissza a most lezárult negyedévet megelőző három hónaphoz képest.

A befektetők pozitívan fogadták az eredményt, ennek köszönhetően a hivatalos zárás utáni kereskedésben a részvények árfolyama 2 százalékkal nőtt.

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!