1p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

A nagyságra második európai autógyárcsoport, a francia PSA Peugeot Citroen az első félévben világszerte 1,764 millió kocsit adott el - egymillió Peugot-t és 764 ezer Citroent -, mindössze ötszázzal kevesebbet, mint a tavalyi első félévében.

Ezzel a nemrég még hányatott sorsú csoport tartotta, sőt, javította piaci pozícióját: Nyugat-Európában 14,2 százalékra növelte a piaci részarányát a tavalyi első félévi 14,0 százalékhoz képest és a tavalyi második félévi 13,7 százalékról, ugyanis közben a teljes nyugat-európai autópiaci 0,8 százalékkal visszaesett.

A második félévre pénteken további javulást jósoltak a cégnél, a még bővítendő modellpaletta segítségével.

Kelet-Európában 105 ezer kocsit adtak el az első félévben, 18 százalékkal többet az egy évvel korábbinál. Lengyelországban, Magyarországon, Csehországban, Szlovákiában, Horvátországban és Szlovéniában 15,7 százalékkal 59 ezerre növelték az értékesítést, miközben ezekben az országokban a teljes piac csak 8,2 százalékkal bővült.

A versenytárs francia Renault csütörtökön 3,8 százalékos csökkenést jelentett értékesítésében az első félévről, a tavalyi első félévhez viszonyítva.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!