1p

A Fiat 30 százalékra növeli részesedést a Chrysler amerikai autógyárban - jelentette be hétfőn Sergio Marchionne, az olasz társaság vezérigazgatója.

A Fiat saját forrásból finanszírozza az ügyletet, amelyet napokon belül véglegesítenek - mondta Marchionne. A Fiat az idén már másodszor növeli részesedését a cégben, amelynek irányítását 2009-ben vette át. Akkor 20 százalékot szerzett, az idén januárban pedig további 5 százalékot. A tervek szerint 2011 végéig 35 százalékra emelkedik az olasz tulajdonos részesedése.

A válságba jutott amerikai cég - a General Motors és a Ford mellett a harmadik nagy detroiti autógyártó vállalkozás - cserébe hozzáférést szerzett a Fiat technológiájához és az 1899-ben alapított olasz cégnél felhalmozódott minden egyéb tudáshoz, tapasztalathoz.

A Chryslert a 2008-ban elmélyült gazdasági világválságban az amerikai és a kanadai kormányzat összesen 15,5 milliárd dolláros tőkeinjekciója mentette meg a teljes összeomlástól. A cég a Fiat vezetésével kezdett új fejezetet. Tavaly még veszteséggel zárt, az idén viszont már 200-500 millió dollár nyereséget érhet el a menedzsment számításai szerint.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!