2p

A széles körben elterjedt nézet szerint az internetes cégek túlnyomó többsége veszteséggel működik. Alaposan rácáfol erre a véleményre az ActivMedia 2001. tavaszán végzett, az egész világra kiterjedő kutatása, melynek során 500 web site vezetőjével készítettek interjút.

Chris Zook, a Bain & Company stratégiai igazgatója szerint az internetes cégek közt napjainkban lezajló folyamat korántsem példa nélküli a gazdaság történetében. A 90-es években, a példa nélküli gazdasági fellendülés idején a cégek 90 százaléka nem volt képes fenntartani a folyamatos növekedést. Azoknak a cégeknek a vizsgálatából, melyek 10 éven keresztül átlagosan 5,5 százaléknál jobban növekedtek kiderült, hogy 85 százalékuk az alaptevékenységre (core business) koncentrált, nem pedig a legújabb gazdasági divatokat követve próbált fennmaradni.

Bár az internetes cégek még nem rendelkeznek 10 éves múlttal, az 1994-2001 között alapított 1500 tisztán internetes vállalkozás vizsgálatából kiderül, hogy 2 százalékuknál is kevesebben voltak képesek három éven keresztül nyereséges növekedést fenntartani.

Még több részlettel szolgál a B2C vállalkozások jövedelmezőségéről a Boston Consulting Group tanulmánya. A Shop.org megbízásából készített éves jelentésből kiderül, hogy a katalógus-áruházak közül 72 százalék, a hagyományos bolttal is rendelkezők közül 43 százalék, míg a tisztán web alapú boltok közül 27 százalék nyereséges. A működési költségek csökkentése mindegyik vállalkozás-típusnál komoly eredményeket hozott. A marketing költségvetés megnyirbálásának hatására az egy ügyfél megszerzésére eső átlagos költség a korábbi 38 dollárról 29 dollárra esett vissza. (A tisztán web alapú vállalkozásoknál a '99-es 82 dollár tavaly 55 dollárra csökkent.)

Az e-kereskedések teljesítményének javulása mellett persze akad még tennivaló. Valamennyi szakértő egyetért abban, hogy ma már nem annyira a választék növelésével, mint inkább az ügyfélszolgálati munka fejlesztésével lehet visszatérésre csábítani a vásárlókat. A még mindig számos bizonytalansági tényező közt egy dolog biztos: Az egyszer (még mindig drágán) megszerzett vásárló megtartása a hosszútávú siker titka.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!