A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) múlt év végi adatai szerint az önkéntes nyugdíjpénztárak tagjainak mindössze 8,5 százaléka tartozott valamely zárt kasszához. Számuk ráadásul egy év alatt több mint ezerrel csökkent, miközben a szektor egészében 53,2 ezer fős volt a gyarapodás. A kezelt vagyonnál ugyan nem következett be csökkenés, de a szektorban mért 11,7 százalékos dinamikával szemben a zártaknál 8,5 százalékot tett ki a növekedés.
A folyamatokra jellemző példa a tavaly még zártan működő Kossuth Nyomda és Sajtó Önkéntes Nyugdíjpénztár esete: a szervezet április 1-jén beolvadt a Mobilitás (egykori Mol) Nyugdíjpénztárba, amelynek létszáma így közel 800 fővel gyarapodott, a kezelt vagyon pedig mintegy félmilliárd forinttal hízott. Az egykor szintén zárt Tempót (amelyből évekkel ezelőtt kivált a Mol) pedig a Patika-csoport vette meg - erősítette meg a Napi Gazdaság információit Lukács Marianna ügyvezető.
Az önkéntes pénztárak számának csökkenése nemcsak a nyugdíj-, hanem az egészségkasszáknál is felgyorsulni látszik. A szektor eddigi legnagyobb jelentőségű fúziójaként ugyanis a Tempo egészségpénztára és az Uniqa is beolvadhat az Axa Egészségpénztárba. A fúzió jogi lebonyolítása még ebben a hónapban elkezdődhet, már csak a beolvadni kívánó pénztárak közgyűléseinek kell jóváhagynia a döntést - olvasható a Napi Gazdaságban.