A jelek szerint nagyobb volt a füstje, mint a lángja a vény nélkül árusítható gyógyszerek (OTC) patikán kívüli árusítása körül 2006 végén dúlt lobbi-harcnak. Bár egy éve megszületett a patikán kívüli árusítást lehetővé tévő gyógyszer-gazdaságossági törvény, a kereskedőláncok OTC-hez való hozzáállása továbbra is inkább tartózkodónak mondható. Egyedül a drogerie markt (dm) az, amely teljes hazai hálózatában árul patikaszereket, míg mások egyelőre csak kísérleteznek a vény nélkül kapható gyógyszerek forgalmazásával. Akad olyan kereskedőlánc is, amely a bevezetés felé tett néhány dinamikus lépés után végül elállt az ötlettől.
Igaz, a gyártói és a kereskedői vélekedések már tavaly egybecsengtek: az OTC-termékek termelői áron 65-70 milliárd forintra becsült hazai forgalmából jó, ha 2-3 milliárd csapódik majd le a benzinkutakon, a postákon vagy az áruházaknál. Az, hogy ezeken a helyeken aszpirint is lehet kapni, inkább kényelmi szolgáltatás - az üzleteknek nem jelentős pluszbevétel.
Ráadásul a törvény szigorú kötelezettségeket - a többi között speciális szekrényt, vevőtájékoztatási rendszert - ír elő, így a legtöbb piaci szereplőt elgondolkodtatta: megéri-e az OTC-vel foglalkozni. Nem véletlen, hogy a legtöbb kereskedő jelenleg is csak kóstolgatja ezt a piacot.
A hazai láncok közül eddig egy regionális Coop-hálózat üzletei szálltak be kísérletképpen a vény nélküli gyógyszerek kereskedelmébe, s arról, hogy ezt a Coop egészére kiterjesztik-e, csak március végén határoznak - tudta meg a Népszabadság Murányi Lászlótól, a Coop Hungary Zrt. vezérigazgatójától. Bár végleges döntés még az Auchannál sem született, nyár óta két helyen tesztelik az OTC-gyógyszerek forgalmazását, amit a jövőben több hipermarketre is kiterjesztenek.