Pénteki, vállalati forrásból származó értesülések szerint ebből 5000 munkahely Németországban szűnik meg.
Az elsősorban gördülőcsapágyakat gyártó Schaeffler Németországban mintegy 30 ezer alkalmazottal rendelkezik. Szerte a világon pedig - összesen - csaknem 70 ezer alkalmazottat foglalkoztat, beleértve a német dolgozókat is.
A vállalat hivatalosan egyelőre nem foglalt állást az értesüléssel kapcsolatban, amely szerint az elbocsátási tervek nyilvánosságra hozatala a jövő hét elejére várható.
A Schaeffler Magyarországon is jelen van, több száz munkahellyel. Egyik fő vállalata, a Luk Szombathelyen 1997 óta gyárt kuplungokat, kuplungtárcsákat és lendítőkerekeket. Egy másik pedig Debrecenben FAG Magyarország Kft. néven alkatrészeket gyárt, illetve csapágyak szerelését is végzi.
A német Schaeffler csoport már korábban bejelentette, hogy Németországban és külföldi érdekeltségeinél az autógyártás pangása miatt rövidített munkaidőt vezet be. A mintegy 30 ezer németországi dolgozóból 20 ezer fog rövidített munkaidőben dolgozni a tervek szerint fél éven át.