Az elbocsátásokat követően jelenleg ezer dolgozója van a manufaktúrának - jegyezte meg a vezérigazgató. Simon Attila elmondta, hogy a cég az előző évek gazdálkodási mélypontja után 2006-ban érte el az utóbbi négy év legjobb - több százmillió forintot kitevő - adózás előtti eredményét.
Annak ellenére sikerült ilyen jó eredményt elérni, hogy a kerámiaipar tíz év óta világszerte mély válságban van, továbbá a nagy múltú gyár korábbi vezetése veszteséggel, felduzzadt hitelállománnyal és hatalmas raktárkészletekkel adta át a helyét 2005. végén az új menedzsmentnek - hangsúlyozta Simon Attila.
A vezérigazgató közlése szerint a költségeket például tavaly kétmilliárd forinttal tudták csökkenteni az előző évihez képest. 2006-ban a manufaktúra árbevétele meghaladta az 5,5 milliárd forintot, s az idei gazdasági évben legalább ugyanezt szeretnék elérni - tette hozzá.