A közszolgálati médium Nap-kelte Kereszttűz című adásában Morvai Krisztina büntetőjogásszal, az október 23-i eseményeket vizsgáló alternatív bizottság társelnökével, az ELTE Büntetőjogi Tanszékének docensével folytatott beszélgetés több kérdését és riporteri közlését "különösen problematikusnak" ítélte a testület.
Az ORTT-nek az MTI-hez eljutott határozata szerint az interjú idején a stúdióban "jól kitapintható" volt "az ellenséges, támadó hangulat".
A vendégnek egy napilap publicisztikájára adott reakciójával kapcsolatban az ORTT arra az álláspontra helyezkedett, "kétségtelen, hogy Morvai válaszlevelének létezik antiszemita olvasata, hiszen Izrael negatív kontextusban történő szerepeltetése, valamint a saját származásának említése felvetheti a vallási, faji alapú képzettársításokat".
"A moderátornak kötelessége, hogy rákérdezzen szándékaira, ugyanakkor az ítélkezés, véleményalkotás, illetve a néző befolyásolása nem tartozik a feladatai közé" - folytatódik a szöveg.
"A kommunikátorok kérdezési módszere pár perc alatt komoly változáson ment keresztül, hiszen a Kereszttűz korábbi vendége, Kóka János még teljesen más elbánásban részesült" - olvasható néhány bekezdéssel lejjebb a határozatban, amely szerint a gazdasági minisztertől "udvarias hangnemben próbáltak meg információt gyűjteni".
Kapcsolódó anyagok:
Ismét eredményes volt az MTV
MTV: folytatódik a roma gyakornoki médiaprogram
A Magyar Televíziót marasztalta el legtöbbször az ORTT