4p

A beutazó turizmus számára kedvező euró/forint árfolyamára hívja fel a figyelmet a Magyar Turizmus Zrt. (MT Zrt.) több európai uniós országban indított kampányával.

A nemzeti turisztikai marketing társaság Münchenben például az idén tavasszal nagyszabású nagyközönségi kampányt bonyolít le. Ennek részeként az elkövetkező hetekben 1.000 citylight poszter népszerűsíti majd Magyarországot és az itteni kedvező árakat. Az utóbbi két hónapban több nyugdíjasoknak szóló magazinban is népszerűsítette a társaság Magyarország egészségturisztikai kínálatát Hollandiában.

Az MT Zrt. szerint a több százezres olvasótáborral rendelkező Zin, 50+ indeKijker, seniorenWijzer lapok az 50-70 éves korosztályt célozzák meg, akik Hollandiában a válság ellenére is a legnagyobb utazási kedvvel bírnak. A gyógyító kúrák és wellness ajánlatok mellett Magyarország kulturális kínálatát is bemutató cikkek kiemelik a forint/euró kedvező árfolyamát, amely kitűnő csalogató eszköz az árérzékeny hollandok számára.

Az MT Zrt. tájékoztatása szerint az angol posta, azaz a Post Office City Cost Barometer elnevezésű felmérése szerint a kelet-európai országok – és kiemelten Budapest a legideálisabb úticél a briteknek. Az eurózónán kívül eső országokban a britek még mindig jól járnak, ráadásul Magyarországon most erősebb is az angol font, mint a tavalyi évben.

A jelentés szerint amellett, hogy Budapesten olcsóbbak a szállodák, az éttermek és a kulturális programok, a magyar főváros szolgáltatásaival felveszi a versenyt az olyan, britek körében kedvelt úti célokkal, mint Párizs vagy Barcelona. A jelentést a legkedveltebb brit napilap, a The Sun is közölte április 4-i számában és weboldalának utazási rovatában is - ismertette az MT Zrt.

A Magyar Turizmus Zrt. ezen kampányok mellett lépéseket is tesz a válság miatt várható bevételkiesés ellensúlyozására. Kampányaikat főként a szomszédos országokra fókuszálják, de kiemelt figyelmet fordítanak a német, a cseh és a lengyel piacokra is, továbbá a korábbinál is nagyobb hangsúlyt kap a belföldi kommunikáció.

Az idei évben a Magyar Turizmus Zrt. a Kulturális Turizmus Évét hirdette meg, amelynek keretében a sokszínű magyar kultúra bemutatásával és gazdag programkínálattal várják a külföldi és belföldi vendégeket Magyarországra. Évente több mint 3000 rendezvényt tartanak országszerte, ezt kihasználva jövőre a Fesztiválok Évét hirdeti meg az MT Zrt.

Az MT Zrt. szerint a belföldi turizmus támogatása érdekében fontos megtartani az üdülési csekk adómentességét. Az üdülési csekk kiemelkedő szerepet játszik a belföldi turizmus élénkítésében, és így hozzájárul a válság hatásainak enyhítéséhez. A csekk iránti érdeklődést jelzi, hogy már az első negyedévben 30 százalékkal több utalvány fogyott, mint 2008 első negyedévében.

A turisztikai ágazat termékfejlesztéssel, a marketingtevékenység fokozásával, a szolgáltatások minőségének további javításával igyekszik enyhíteni a pénzügyi-gazdasági válság kedvezőtlen hatásait.

A válság hatásai a múlt év utolsó hónapjaiban már kedvezőtlenül befolyásolták a vendégéjszakák számát, ám ennek ellenére az ágazat szereplői jó esztendőt zártak 2008-ban. A KSH előzetes adatai szerint a kereskedelmi szálláshelyeken 7,6 millió vendég fordult meg, 1,5 százalékkal többen, mint egy évvel korábban. A KSH-tól származó információk szerint a végleges 2008. évi adatokat június végén teszik közzé, de az már bizonyos, hogy a vendégéjszakák száma 2008-ban 20 millió körül alakul.

A válság a turizmusban is bizonytalanságot okoz, mind a beutazások, mind a belföldi utazások terén mérséklődik a kereslet. Az MT Zrt. szerint az idegenforgalmi vállalkozások előnyt kovácsolhatnak a világgazdasági válságból, hiszen a hazai turisztikai szolgáltatások ár-érték aránya nemzetközi összehasonlításban igen kedvező, és az euróval szembeni gyenge forint is vonzóvá teszi Magyarországot a külföldi turisták számára.

A Magyar Turizmus Zrt. 2009. évi marketingtervében kiemelt termék Budapest, hiszen a külföldi vendégek által minden Magyarországon elköltött 100 forintból 75 forint a fővárosban realizálódik. A Balatont szintén kiemelt termékként kezeli az MT Zrt., mivel az összes külföldi vendégéjszaka 20 százalékát és a belföldi vendégéjszakák több mint egynegyedét a Balaton turisztikai régióban töltik el a vendégek.

Az MT Zrt. szerint a turisztikai bevételek növelésében az egészségturizmus is fontos szerepet játszhat, hiszen Magyarország Izland, Japán, Franciaország és Olaszország után az ötödik legjelentősebb termálvíz-nagyhatalom.

MTI/Menedzsment Fórum 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!