3p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

Amikor Magyarországon az autókkal kapcsolatos vágyainkat fogalmazzuk meg, akkor általában megrekedünk a 3 német prémiumgyártó termékeinél, holott fölöttük is van kínálat.

Európa legexkluzívabb autós szegmensében az eladások - a tavalyi 7500 darab után - várhatóan az idén elérik a 10 ezres számot és jövőre ez is tovább emelkedik majd – írja az Autonews.

Ezen a piacon olyan márkák küzdenek egymással, mint a Bentley, a Rolls-Royce, a Maserati, az Aston Martin, a Ferrari, vagy a Lamborghini. A jövő pedig abba az irányba mutat, hogy ezek a gyártók is kilépnek azokból a kategóriákból, ahová elsőre sorolnánk őket. Ahogy korábban szentségtörés lett volna Porsche terepjáróról beszélni, ma pedig már eladásinak zömét ezek adják, úgy lép majd be a SUV piacra a Bentley és a Maserati, sőt – a tervek szerint - még a Rolls-Royce is.

Elvileg még a szupersportkocsikat gyártó Lamborghini is kijöhet egy terepjáróval, de ehhez először a VW-csoport vezetésének kell rábólintania, hiszen nem biztos, hogy a Bentleynek – amely szintén csoporttag – kell egy belső konkurencia.

Hogy tényleg van kereslet ezekre az kocsikra, azt mi sem jelzi jobban, mint hogy a Bentley hamarosan érkező Bentayga terepjárójára 4000 rendelés érkezett. A kocsi egyébként benzines, dízel és plug-in hybrid verzióban is kapható lesz.

Nagy riválisa a Rolls-Royce SUV-ja még csak a tervezési szakaszban van, de annyit már elárultak, hogy egy olyan autóról lesz szó, amely azt a kényelmet nyújtja, mint a cég limuzinjai, de emellett el lehet hagyni vele az épített utakat.

A SUV-ok világában eddig nagyjából a Range Rover, a Mercedes GL és a G jelentette a felső kategóriát, amelyek még a nálunk sem ismeretlen X5, ML, Q7 triumvirátus fölé pozícionáltak a gyártók. Mivel Európában ezek is elég keresettek, a cégek úgy gondolták, hogy ideje még egy szinttel feljebb lépni. Pedig ezek sem voltak már kifejezetten népautók, a Range Roverből például még hosszított kivitel is létezik majdnem 200 ezer eurós vételárért.

A Bentayga állítólag még ennél is drágább lesz, sőt vélhetően még a cég eddigi legmagasabb értékű modelljét, a Continental GT3-R sportkocsit is lekörözi majd. A Bentley egyébként később azt sem tartja kizártnak, hogy - hasonlóan a Porche-hoz – egy kisebb méretű SUV-ot is piacra dob.

Ebben a szegmensben egyébként az ár már nem igazán számít, így a luxus SUV-okra olyan árrést pakolhatnak majd a gyártók, amelyet nem szégyellnek, és persze amellyel növelhetik jövedelmezőségüket.

A piacból persze az Audi (bár ő is VW-csoportos) és a BMW sem szeretne kimaradni, ezért már belengették a Q8 és az X7 modellek piacra dobását, bár ez nem holnap lesz.

Egy kicsit elkanyarodva a SUV-októl, a szuperkocsik szegmenségben számos sportautó verseng a vásárlók kegyeiért. Közülük tavaly a legnépszerűbb, a Bentley Continental GT és a Ferrari 558 Italia, volt 1000 darabnál is magasabb értékesítéssel, de 858 darab fogyott az Audi R8-ból is. Nagyot nőtt a Maserati Quattroporte limuzin is, 80 százalékkal többet adtak el belőle tavaly. Az idén a McLaren is belép a versenybe és érkezik az Audi R8 következő generációja is.

Kattintásra galéria nyílik!

A szuperkocsik iránti kereslet növekedése mögött egyébként az a szomorú tény áll, hogy egyre inkább nyílik az olló a gazdagok és a szegények között. Egyre szélesebb lesz az az ügyfélkör, amelynek teljesen mindegy, hogy egy kocsiért mennyi pénzt ad és elképzelhető, hogy ők már olyan autóban szeretnének ülni, amelyből kis eséllyel jön szembe egy ugyanolyan.

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!