TÁMOGASSA A FÜGGETLEN, MINŐSÉGI ÚJSÁGÍRÁST, TÁMOGASSON MINKET!
Lapunk Minőségi Újságírás díjat kapott 2020. júliusában


		
	

Bárki beszállhat majd Demján Sándor újonnan alapított befektetési társaságába, így lényegében befektetőtársává válhat, mondta el az üzletember a Népszabadságnak.

Egymilliárd forint jegyzett tőkével, Magyar Tőketársaság (MT) Zrt. néven új céget hozott létre Demján Sándor. A vállalkozás igazgatósági tagjai között a nagyvállalkozó régi üzlettársai vannak, így Mécs Imre, az orosz lottóüzletét felügyelő Orglot Zrt.-t vezérigazgatója, Völker Zsolt, az Euroinvenst Zrt. vezetője, valamint Bartha Ferenc, a TriGránit Zrt. alelnöke. A november elején bejegyzett MT egyedüli részvényese azonban Demján.

Az üzletember a Népszabadságnak elmondta, hogy a társaságot kizárólag magyar befektetések finanszírozására alapította. Olyan cégeket szeretnének idővel felkutatni és azokba befektetni, amelyek ígéretesek, ám a tőkehiány miatt nem a legjobban működnek.

A TriGránit első embere kifejtette: szándéka szerint a cégbe bárki beszállhatna, így lényegében befektetőtársává válhat, s az elért hozamokból részesedhet. A hogyanról azonban nem nyilatkozott a Népszabadságnak.

Az Ön bizalma a mi tőkénk

Az mfor.hu hiteles, megbízható és egyedi információt kínál, most, a válság alatt, és békeidőben is. Tényszerű, politikai és gazdasági befolyástól mentes hírekkel es elemzésekkel segítjük a mindennapi tájékozódást, a gazdasági döntéseket. Ez rengeteg időt, utánajárást, ellenőrzést igényel, ami sok pénzbe is kerül - ezért kérjük az Ön segítségét. Kérjük, TÁMOGASSA a független, tényeken alapuló minőségi újságírást, a klasszikus független angolszász újságírói hagyomány folytatását, ahol a tények és a vélemények nem keverednek.

Lapunk Minőségi Újságírás díjat kapott 2020. júliusában


Jól jönne 1,5 millió forint?

A Bank360.hu és az Mfor kalkulátora alapján az alábbi induló törlesztőkre számíthatsz a THM-plafon végéig, ha 1,5 millió forintra van szükséged 60 hónapra: az Erste Bank személyi kölcsöne 32 418 forintos törlesztőrészlettel lehet a tiéd. A Cetelemnél 32 738 forint, a K&H-nál pedig 33 912 forint a törlesztőrészlet. Más kölcsönt keresel? Ezzel a kalkulátorral összehasonlíthatod a bankok ajánlatait.