1p

Önálló informatikai szakállamtitkárságot hoz létre a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium - jelentette be Kákosy Csaba gazdasági és közlekedési miniszter szerdán, a Informatikai Vállalkozások Szövetsége éves közgyűlésén.

A IVSZ közgyűlése új elnököt választott Keresztesi János személyében - tájékoztatta a szövetség által megbízott pr-ügynökség szerdán az MTI-t közleményben.

Keresztesi János programbeszédében elmondta: a következő időszakban a legfontosabb feladatnak tartja a hazai piac védelmét, a versenytisztaság biztosítását, a kis- és középvállalkozások versenyképességének javítását.

A versenyképesség javításához elengedhetetlen az adóterhek csökkentése - emlékeztetett az új elnök a szövetség kezdeményezésére, amelyben a bérterhek 40-50 százalékos csökkentését szorgalmazza. Ez szerintük érdemi változást eredményezne az innovatív vállalatok versenyképességében.

Keresztesi János szerint a versenyképesség növeléséhez szükség van a hitelgarancia-program, az oktatás és szakemberképzés fejlesztésére is. A szövetség javítani akarja a digitális írástudást is, ma még csaknem 6 millióan számítanak írástudatlannak ebből a szempontból Magyarországon.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!