2p

Térítés nélkül szeretné megkapni a Borsod Volán Zrt. állami tulajdonban lévő részvénycsomagjának 49 százalékos hányadát a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei önkormányzat - közölte Ódor Ferenc (Fidesz), a közgyűlés elnöke sajtótájékoztatón Miskolcon.

A kezdeményezés nem példa nélküli, a kormány 2001-2003-ban már döntött hasonlóról, akkor a Mahart Balatoni Hajózási Rt. részvénycsomagját a Balaton-menti önkormányzatok tulajdonába adták - mondta Ódor Ferenc.

A borsodi közgyűlés elnöke - aki egyúttal a Megyei Önkormányzatok Országos Szövetségének elnöke is - közölte: megítélésük szerint a városi és a községi önkormányzatok érdekeinek érvényesítése akkor lehet hatékony, ha a területi Volán társaságok részvényeinek 50 százalékát települési önkormányzatok, a területileg érintett megyei önkormányzatok kaphatnák meg, a munkavállalói részvénytulajdon mellett.

A borsodi önkormányzat csütörtöki ülésén határozati javaslatot fogadott el, és jelzi a Volán társaságok jelenlegi tulajdonosi jogait gyakorló Állami Privatizációs és Vagyonkezelő (ÁPV) Zrt.-nek, hogy igényt tart a Borsod Volán Zrt. részvénycsomagjának 49 százalékára "kivételesen indokolt térítés nélküli önkormányzati tulajdonba adására".

Amennyiben a tulajdonjogot az ÁPV átruházza, az önkormányzat vállalja a jelenlegi tevékenység és foglalkoztatottság fenntartását.

Ódor Ferenc emlékeztetett arra, hogy kezdeményezésükre egy törvény ad lehetőséget. A jogszabályt idézve elmondta: ez arról szól, hogy a "helyi önkormányzati feladatok ellátását hatékonyan szolgáló, az állam vállalkozói vagyonába tartozó gazdasági társaságok, vagy azok tulajdonába eszközök - kivételesen indokolt esetben térítés nélkül - önkormányzati tulajdonba adhatók".

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!