2p

Éles próba volt, forgalomban, péntek délelőtt. A Volvo és a Waberer's fogott össze.

Önvezető kamionokat tesztelt a Volvo Trucks és a Waberer's International Nyrt., közúti forgalomban pénteken, a járművek ötven kilométert tettek meg az M1-es autópályán.

Waberer's kamionok (illusztráció, MTI)

A három kamion platooning technológia segítségével haladt a sztrádán. Ennek lényege, hogy csak az első járműben ül vezető, a többi kamion a vezeték nélküli kapcsolatnak köszönhetően követi a konvoj első tagját. Biztonsági okokból az M1-esen haladó valamennyi jármű vezetőfülkéjében ült sofőr. A járművek Lébénynél hajtottak fel a sztrádára, majd Rábapatonánál, az M85-ös gyorsforgalmi úton fordultak vissza.

A teszt kapcsán Homolya Róbert, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közlekedéspolitikáért felelős államtitkára elmondta, hogy most olyan új technológiai forradalomnak és változásnak vagyunk tanúi, amely a gőzgép és a robbanómotor feltalálásához foghatóan megváltoztatja az emberek életét. Az M76-os utat is műszakilag olyanra tervezik, hogy alkalmas legyen önvezető járművek tesztelésére forgalomban, mondta, majd hozzátette, hogy jelenleg több országgal, köztük Szlovéniával, Szlovákiával és Ausztriával folytat tárgylásokat a kormány, hogy a tesztautók átmehessenek oda is.

Ott volt Marczinkó Zoltán, a Nemzetgazdasági Minisztérium kiemelt vállalati kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára is, aki szerint a zalaegerszegi tesztpálya egyes pályaelemei már 2018-ban használhatók lesznek, 2020-ra pedig elkészül a minden igényt kielégítő pálya.

Dér Péter, a Volvo Trucks kereskedelmi igazgatója pedig arról beszélt, hogy reálisan négy-öt év múlva üzemeken belül, logisztikai centrumokban már alkalmazható lesz a platooning technológia, de a közúti fuvarozásban egyelőre még nem látja az alkalmazás bevezetésének lehetőségét.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!