Az amerikai társaság keddi közlése szerint a korábban ígért 600 millió euró helyett 1,9 milliárd euró értékben biztosít forrásokat az Opel számára, és 2,7 milliárd euróról 1,8 milliárd euróra mérsékli az európai kormányoktól igényelt támogatási összeget.
Az európai leányvállalat újjászervezésére szánt források bővítésével a GM főként németországi kívánalmaknak tesz eleget, és az év végéig biztosítja a cég likviditását. A GM korábban 1,5 milliárd euró támogatást igényelt a német kormánytól, amely igen tartózkodóan reagált a kérelemre, és a saját erő növelését kérte, az Opel működtetésére pedig csak 2010 közepéig volt elég pénz.
Nick Reilly, a GM európai igazgatója elmondta: a pótlólagos 1,3 milliárd eurót tőkeemeléssel és kölcsönök révén biztosítják az Opelnek. A február elején bemutatott szanálási terv jelentős módosításával Reilly szerint nő az esélye annak, hogy megegyezésre jutnak az érintett kormányokkal az állami támogatásról. A cégvezető úgy véli, hogy az új elképelést az Európai Bizottsággal is sikerül majd elfogadtatni.
A GM tervei szerint az Opel 26 ezer munkavállalója közül elbocsátanak 8.300 főt - ebből 4 ezret Németországban -, 20 százalékkal csökkentik a gyártási kapacitást, ugyanakkor fejlesztéseket is indítanak, és így 2012-re ismét nyereséget érhet el a társaság.
A csaknem 630 főt foglalkoztató szentgotthárdi üzemet valószínűleg nem érinti a létszámleépítés, a gyártás az elmúlt időszakhoz hasonló ütemben és darabszámban zajlik - mondta Légrádi Edit, a gyár szóvivője az MTI-nek február elején, amikor a GM bemutatta az Opel szanálására készített tervét.
MTI