3p

A 2013-as párizsi légi shown természetesen az Airbus és a Boeing rivalizálása volt a legizgalmasabb dolog. Mindkét repülőgyártó rekord méretű megrendelésekkel mehetett haza, hála Ázsiának és Dél-Amerikának.

Az Airbus csütörtökön azt közölte, hogy a négy nap alatt 241 gépre kapott biztos megrendelést 39,3 milliárd dollár (8921 milliárd forint) értékben, ami a magyar GDP 31 százaléka. A szándéknyilatkozatokkal együtt az összes szerződés értéke 68,7 milliárd dollárra rúg. Ebben 466 darab A320-as és A320neo típusú gép, valamint A330-asok, A350-esek és a világ legnagyobb utasszállítója, az A380-as szerepel.

A Boeing 38 milliárd dollár (8626 milliárd forint) értékben kötött szerződéseket, és 22,2 milliárd dollár értékben írt alá szándéknyilatkozatokat. A 60,2 milliárdos összeggel így idén a Boeing valamivel lemaradt az Airbus mögött. Az amerikai gyártó ugyanakkor megerősítette azon szándékát, hogy folytatni kívánja térnyerését a nagy hatótávolságú repülők területén: ennek részeként Párizsban mutatták be a Dreamliner típusú repülőgép nagyobb változatát, a 787-10X-et, amely 320 utast szállítására képes, s amely az Airbus A350-es amerikai riválisának számít.

A botrány ellenére tarolt a Boeing

"A 2013-as szalon nagyon nagy termést hozott a Boeingnek" - a gyártó értékelése szerint, annak ellenére, hogy micsoda botrányt élt meg a Dreamlinerekkel a cég. John Leahy, az Airbus kereskedelmi igazgatója megerősítette, hogy az elmúlt öt évben a nagy hatótávolságú gépek piacának 70 százalékát az Airbus uralta. Az európai gyártó egyébként próbarepülést tartott pénteken a szalon felett a nagyközönség számára. Az Airbus A350 típusú, nagy hatótávolságú, széles törzsű repülőgépének múlt pénteken volt az első tesztrepülése Toulouse-ban. A 12 hónapos tesztfolyamat után, 2014 végén adhatják át az első A350 gépet a Qatar Airways légitársaságnak.

A regionális repülők konstruktőrei megrendelési rekordokat döntöttek idén. A brazil Embraer Párizsban mutatta be új E2-es jetjeit, amelyek azonnal a szalon sztárjai lettek, s a Skywest légitársaság száz példányt rendelt az új típusból. "A párizsi szalon nagyon jól sikerült az Embraer számára. Bizonyította az Ejetek sikerét. Ez volt az elmúlt tíz év legjobb szalonja" - közölte Paulo Cesar Silvo, a cég elnöke.

A többiek

A 30-120 férőhelyes repülőgépek piacát 40 százalékban az Embraer uralja a 29 százalékot birtokló kanadai konkurense, a Bombardier mellett, amely idén nem hozta el regionális gépeit a párizsi szalonra.

A légcsavaros gépek piacát továbbra is az ATR-csoport (az európai EADS és az olasz Finmeccanica leányvállalata) vezeti, amelynek szóvivője "minden idők legjobb szalonjának" nevezte az ideit a cég számára. "173 szerződést írtunk alá, amelyből 83 biztos, 4,1 milliárd dolláros értékben, ez rekord" - mondta a szóvivő.

Ázsia és Dél-Amerika vásárol

A konstruktőrök elsősorban az ázsiai és a dél-amerikai légi közlekedés ugrásszerű fejlődésének köszönhetik a rekordszámú megrendeléseket. Ezenkívül a régebbi, nagy légitársaságok rendeltek még jelentős számban új gépeket, az Air France-KLM például 25 darab Airbus A350-900-ast 7,2 milliárd dollárért.

Az európai piacon két fapados légitársaság, az Easyjet és a Ryanair mutatott fejlődést a gépvásárlások terén. A brit Easyjet 12 milliárd dollárért 135 darab A320 típusú Airbus repülőgép vásárlásáról írt alá előzetes megállapodást a repülőgépek gyártójával. Az ír Rynair pedig 175 darab Boeing 737-800-re (Next Generation) adott megrendelést 15,6 milliárd dollárért.

MTI/mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!