2p

Saját beruházásban kezdett bevásárlóközpontok, szállodák, wellnesscentrumok létesítésébe a győri Integrál-Hexa Zrt. A társaság éves szinten mintegy 12 milliárd forintot fektet ezen projektjeibe, számol be a Világgazdaság.

Elsősorban a továbbra is kedvezőtlen helyzetben lévő építőipari piac hatásaitól igyekszik függetleníteni magát az Integrál-H azzal, hogy saját beruházásban kezdett szálloda- és wellnessközpontprojektekbe. A cégvezetés várakozása szerint a saját befektetésekkel megfelelő piacot képesek biztosítani a győri építőipari cég tevékenységének – mondta Imre István, a társaság elnök-vezérigazgatója.

Az Integrál-H stratégiaváltásának oka, hogy az elmúlt években jelentősen visszaesett a közbeszerzések és meghívásos megrendelések száma. Mindemellett az ipari beruházások mennyisége is drasztikusan csökkent. A győri társaság olyan ipari nagyberuházások generálkivitelezője volt, mint az Audi, a VAW, az Opel, az Amoco, a Philips és a Siemens üzemcsarnokai.

Imre István szerint ugyanakkor jelentős igény van bevásárlóközpontok, szállodák és wellnesscentrumok építésére. Az új koncepció keretében már létesítettek egy négycsillagos termálszállodát Cegléden, ez a közelmúltban fejeződött be. Lentiben folyamatban van egy szintén négycsillagos termálszálló kivitelezése.

A társaság jelenlegi legnagyobb ilyen beruházása indult el Hévíz-Alsópáhok határán. A létesítmény 296 szobás, ötcsillagos gyógyászati termálszálló, valamint az ehhez kapcsolódó élményfürdő épületegyütteséből áll össze. E szállodát csaknem 7,5 hektár alapterületűre tervezték, jó adottságokkal rendelkező építési telken, amely mintegy 1,5 kilométer távolságra van a Hévízi-tótól és a belvárostól, számol be a Világgazdaság. 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!