Áprilisban jelentették be, hogy az üzletember 1,2 milliárd euróért megvásárolja az UNIQA biztosítótól a Strabag részvényeinek 30 százalékát. A cég többek között épületeket, alagutakat, utakat és vasutakat épít, illetve tervez: tavaly összesen 10,39 milliárd euró értékű megrendelést teljesített, adózott eredménye 113 millió euró volt.
Az 1968-ban született Oleg Gyeripaszka az egyik leggazdagabb orosz nagyvállalkozó, vagyonát 13,3 milliárd dollárra becsülik. A Forbes magazin idei kimutatása szerint a világ leggazdagabb emberei között vagyonát tekintve a 40. helyen áll - tavaly a 62. helyen volt -, és korát tekintve ugyancsak a negyvenedik. Vagyonának alapjait az oroszországi privatizáció során az alumíniumiparban szerezte, de számos más oligarchával ellentétben nem költözött külföldre, nem számolta fel hazai cégeit.
Tavaly a második legnagyobb befektető volt Oroszországban, és helyezését megőrizte az idei első félévben is. (Az első helyezett az állami ellenőrzésű Rosznyeft kőolajipari konszern, amelytől Gyeripaszka alig 5 milliárd dollárral maradt el.) Oroszországban legutóbb néhány napja a moszkvai City negyed építésébe szállt be: a részvények 47 százalékát vette meg 250 millió dollárért.