Bővítette kapacitásait a térségben az Egis, amely 49 millió dollárból építette meg a Servierrel közös gyárát. Marosffy László, a magyar cég vezérigazgató-helyettese elmondta: az üzemépület már áll, s hamarosan a kísérleti gyártás is megkezdődik. Az Egis a beruházás 17 százalékát finanszírozta.
A jelenlegi üzleti év első felében egyébként az Egisnek is komoly problémát okozott, hogy a jóléti program keretében értékesített termékek forgalma jelentősen visszaesett az egy esztendővel korábbihoz képest. Éppen ezért a cég már az első negyedév végén módosította előzetes várakozásait: a korábban remélt 25 százalék helyett feltehetőleg csak tizedével emelkedik majd a forgalom Oroszországban. Hosszabb távon ugyanakkor az Egis dinamikus bővülésre számít.
A FÁK-államok legnagyobb, 150 milliós népességű országának gyógyszerpiacán minden bizonnyal folytatódik a fogyasztás rohamos bővülése. Az ebben rejlő lehetőségeket azonban nemcsak az Egis és a Richter, hanem egyre több kelet-európai, elsősorban lengyel vállalat is felismeri, számol be a Világgazdaság.