1p

Megosztaná üzemanyag-újratöltő repülőgépekre kiírt tenderét az Egyesült Államok kormánya az európai European Aeronautic Defense and Space (EADS) és legnagyobb riválisa, az amerikai Boeing között.

Az európai cég vezérigazgatója, Louis Gallois elmondta, hogy vállalata ebben az esetben is beszállna az amerikai állam egyik legnagyobb tenderébe, de csak abban az esetben, ha legalább évente tizenkét gépet szállíthatna. Ennyi ugyanis szükséges ahhoz, hogy megérje üzemet építeni az USA-ban - közli a New York Times.

Robert M. Gates amerikai hadügyminiszter ellenzi a több évtizedig futó, mintegy százmilliárd dollár értékű, több mint négyszáz tankergépről szóló ügylet megosztását, szerinte ugyanis a két gyártókapacitás kiépítése több milliárd dollárral növelné a költségeket az első pár év során.

Az EADS és amerikai partnere, a Northrop Grumman tavaly nyerte el a pályázatot, de a Boeing kifogásolta az eljárás szabályszerűségét, aminek eredményeképpen a légierő felbontotta a szerződést, és előlről kezdte a pályáztatást.

Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!