3p

A négy közszolgálati médiaszolgáltató - Magyar Televízió Nonprofit Zrt., Magyar Rádió Nonprofit Zrt., Magyar Távirati Iroda Nonprofit Zrt. és Duna Televízió Nonprofit Zrt. - egyesítésére vonatkozó javaslatot nyújtottak be a parlamentnek kormánypárti képviselők kedden.

A fideszes Dunai Mónika és Tuzson Bence - a kormánypárti frakció szóvivői - által jegyzett javaslat szerint az elmúlt közel négyéves időszak gyakorlati tapasztalatai azt mutatják, hogy gazdaságossági, költséghatékonysági szempontokra figyelemmel indokolt a négy önálló gazdasági társaságot egyesíteni. Azt írták: a technológiai fejlődésre, az új típusú médiaszolgáltatások elterjedésére tekintettel a közmédia rendszere sokkal hatékonyabban képes ellátni közszolgálati misszióját, amennyiben az egyetlen gazdasági társaság összehangolt tevékenysége révén valósul meg.

A képviselők azt indítványozzák, hogy a jelenlegi Duna Televízió Nonprofit Zrt.-vel beolvadás útján egyesüljön a másik három gazdasági társaság, és Duna Médiaszolgáltató Zártkörűen Működő Nonprofit Részvénytársaság elnevezéssel egyedüli közszolgálati médiaszolgáltatóként folytassa tevékenységét. Megjegyezték, hogy az átalakulás kizárólag a gazdasági társaságok számában - illetve elnevezésében - eredményez változásokat, az új társaság valamennyi — a korábbi négy közszolgálati médiaszolgáltató számára a törvény által előírt közszolgálati — feladatot egyedül fogja ellátni.

A politikusok egyértelműen rögzítenék, hogy a közszolgálati médiaszolgáltatónak milyen típusú - rádiós, televíziós, online, hírügynökségi - szolgáltatásokkal kell szolgálnia a társadalom érdekét. A szabályozás újdonságként javasolja bevezetni az Európa számos országában már régóta alkalmazott úgynevezett közszolgálati értéktesztet, amely a nézettség, illetve hallgatottság mellett a közszolgálati jelleg mérésére is kiterjed.

A kormánypárti képviselők kötelezettségként írnák elő, hogy a közszolgálati médiaszolgáltató működése, stratégiája kiszámítható és előrelátható módon tervezett legyen. Kitérnek arra is, hogy a beolvadás egyrészről biztosítja, hogy a gazdasági társaságok ne jogutód nélkül szűnjenek meg, másrészt pedig a közszolgálati feladatok folyamatos ellátása is biztosított marad.

A javaslat emellett megfelelő jogi formában rögzítené a médiatanács által alkotott, alapvetően az állami vagyonnal való gazdálkodással összefüggő szabályokat, és több helyen pontosító, egyértelműsítő rendelkezéseket tartalmaz. Dunai Mónika és Tuzson Bence ezen felül több, a közmédia, illetve egyes rendelkezésekkel összefüggésben a teljes médiapiac napi működése számára szükséges módosítást irányoz elő. Ezek egyebek mellett a műsorterjesztésre, a műsorkvótákra, vagy a hallássérültek számára hozzáférhetővé tett műsorszámok szabályozására vonatkoznak.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!