Az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálathoz eddig 40 árusítással kapcsolatos kérelem érkezett, amelyből ez idáig egyet, a Mol kérelmét bírálták el pozitívan.
A patikán kívüli gyógyszerforgalmazással kapcsolatban kedden Horváth Ágnes, az egészségügyi tárca államtitkára a kormányszóvivői tájékoztatón elmondta: egy cég öt elárusító helyén már szerdán elindul a forgalmazás. Az államtitkár azonban nem kívánta megnevezni a vállalatot.
Az MTI úgy tudja, hogy a nagyobb kereskedelmi cégek közül az Auchan és a Spar egyelőre nem kíván vény nélkül kapható gyógyszereket forgalmazni. A Tesco tervezi ugyan az árusítást, de nem nyújtott be ilyen kérelmet a szolgálathoz. Ugyanakkor a Drogerie Markt (dm) már korábban bejelentette, hogy 2007 februárjától a vény nélkül árusítható gyógyszerek többségét forgalmazni akarja hálózatában.
Szigorú szabályok szerint árusíthatók patikán kívül is a vény nélkül kapható gyógyszerek, a készítmények száma megközelíti a háromszázat. A termékkörbe egyes láz- és fájdalomcsillapítók, orr- és szemcseppek, vitaminok, savlekötők, köptetők és gyulladáscsökkentők tartoznak. A készítmények szabadárasak, illetve a forgalomba hozatali engedély tulajdonosa egy maximumárat határozhat meg, ez alatt azonban árverseny alakulhat ki.
Ugyan az árusítás csak most kezdődik a Gazdasági Versenyhivatalhoz (GVH) kedden már versenyjogi eljárást kezdeményező beadvány érkezett az Országos Kereskedelmi Szövetségtől (OKSZ), amiben a Magyar Gyógyszerész Kamarát (MGYOK) árkartellel gyanúsítja.
Torjákné Amberger Teréz, a GVH szolgáltatási irodavezetője elmondta, a hivatalnak a versenytörvény szerint 60 nap alatt kell eldöntenie, hogy indít-e az MGYOK ellen versenyfelügyeleti eljárást. Ha igen, akkor 180 nap áll rendelkezésére az eljárás lefolytatására, de ezt az időt kétszer 180 nappal meghosszabbíthatja. Az irodavezető azonban azt valószínűsítette, hogy ennél lényegesen rövidebb idő, várhatóan 2-3 hét alatt határoznak az eljárás megindításáról.
Várhatóan további adatgyűjtésre is szükség lesz, s amennyiben versenyjogsértő gyanús magatartást tapasztal a hivatal akár egy évig is vizsgálódhat, mielőtt döntesen az eljárás elkezdéséről. Az OKSZ beadványa mögött a szövetség azon feltételezése áll, hogy a gyógyszertárak a törvénnyel ellentétes módon egyeztetik a nem támogatott gyógyszerek fogyasztói árát. Ezen kívül befolyásolják a gyártókat abban, hogy a vény nélkül kapható készítmények gyógyszertáron kívüli forgalmazását ne engedjék.
MTI /
Menedzsment Fórum