Klasszis Klub online találkozó

Módosult a program!

Május 13. 15:30

Vendég: Dávid Ferenc, a VOSZ volt főtitkára

Legyen előfizetőnk, és regisztrálhat rendezvényünkre!

Előfizetés



		
	

Ötcsillagos, 220 szobás wellness-szállodát kíván építeni Kecskeméten a korábban jobbára csak különböző üdítőitalok előállításával foglalkozó, dunaharaszti székhelyű Vitapress Kft., számol be a Napi Gazdaság.

A kecskeméti önkormányzat már korábban úgy döntött, hogy a város tulajdonában lévő, jó ideje üresen álló Tó Hotelt nem újítja fel, hanem az ingatlant és a hozzá tartozó mintegy 3,5 hektáros területet értékesíti. A pályázat kiírásával azonban megvárták, míg eldől, hol építi fel új üzemét a Mercedes.

A városházán közölték, a Vitapress 728 millió forintot ajánlott az ingatlanért, s azt is vállalta, hogy a területen idegenforgalmi célú beruházást valósít meg. Balogh Levente, a társaság ügyvezető igazgatója a Petőfi Népének nyilatkozva elmondta, az már biztos, hogy a Tó Hotelt lebontják, s a helyén több milliárd forintos költséggel luxusszálloda épül.

A beruházás pontos értéke attól is függ, hogy milyen infrastrukturális beruházásokra lesz még szükség. Az ügyvezető igazgató a leendő üzemeltetőt egyelőre nem kívánta megnevezni, annyit mondott csak, hogy az neves szakmai cég lesz, írja a Napi Gazdaság.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára. Sok éves tapasztalattal a hátunk mögött elérkezettnek láttuk az időt arra, hogy szintet lépjünk és egy olyan lehetőséget kínáljunk Önöknek, amelynek segítségével egyes témakörök elismert szakértőinek - így többek között Bod Péter Ákos, Pogátsa Zoltán, László Csaba, Prinz Dániel vagy Szakonyi Péter - véleményeihez, mélyelemzéseihez, neves újságírók által készített egyedi tartalmakhoz jutnak hozzá. Ennek formája egy ELŐFIZETÉS, mely egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között klubtagságot, webinárumokon való részvételt, a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.

Előfizetőink naponta 4-6 unikális, máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá az első hónapban 390 forintért.

Cikkeink túlnyomó többsége azonban továbbra is szabadon olvasható marad.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Jól jönne 1,5 millió forint?

 

A Bank360.hu és az Mfor kalkulátora alapján az alábbi induló törlesztőkre számíthatsz, ha 1,5 millió forintra van szükséged 60 hónapra: a Raiffeisen Bank személyi kölcsöne 30 379 forintos törlesztőrészlettel lehet a tiéd. Az Ersténél 32 831 forint, a Cetelemnél pedig 33 102 forint a törlesztőrészlet. Más kölcsönt keresel? Ezzel a kalkulátorral összehasonlíthatod a bankok ajánlatait.