2p

A Boeing amerikai repülőgépgyártó cég 5,34 milliárd dolláros megrendelést nyert a General Electrictől 39 utasszállító repülőgépre, írja a BBC News.

A Boeing szerint a GE Kereskedelmi Légiközlekedési Szolgálatának, azaz a vállalat repülőgép-lízingelő üzletágának 2008 és 2010 között szállítják a gépeket. A GE tervei szerint 24 darab utasszállító 737-800-as, valamint 15 darab 777-es repülőgépet (nyolc teherszállítót és hét 777-300ER utasszállítót) vásárolnak az amerikai gyártótól.

A General Electric repülőgép-divíziója 1 450 repülőgépből álló flottával rendelkezik, és több mint 230 légitársaságnak ad bérbe gépeket. A vállalat versenytársa az amerikai International Lease Finance, amely a világ legnagyobb repülőgép lízingelő vállalata.

Rekord megrendelések

Mint arról korábban beszámoltunk, hogy a Boeing 2006-ban - rekordnak számító - 1 044 megrendelést szerzett új repülőgépekre, szemben az előző évi 1 002-vel. Ezzel megelőzte a fő versenytársát, az európai Airbust. Az amerikai gyártó szerint az új megrendelések elsősorban a vállalat 787 Dreamliner gépére vonatkoztak.

A vetélytárs Airbusnak egyébként több megrendelése is veszélybe került, miután az A380-as repülőgép összeszerelésének technikai problémái miatt nem tudják időben teljesíteni a megbízásokat.

Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!