3p

Ötmillió forintra bírságolta a Lidl Magyarország Kereskedelmi Bt.-t a fogyasztók megtévesztése miatt a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) Versenytanácsa.

A közlemény szerint a tanács 2007. június 17-i tárgyalásán megállapította, hogy a Lidl 2006. november 16. és 22. között tartott "3-at kap, 2-t fizet" akciója során megtévesztette a fogyasztókat.

A GVH szerint a Lidl második születésnapja alkalmából kiadott akciós újságban szereplő tájékoztatást a fogyasztók úgy is értelmezhették, hogy a kétharmadra csökkentett árú termékből kell hármat vásárolni. Ezzel szemben a vásárló már egy termék esetében is a korábbi ár kétharmadát fizette meg.

A tanács szerint a magatartás alkalmas volt a vásárlók megtévesztésre, mivel többletfogyasztásra ösztönzött, illetve azt a képzetet keltette, hogy az akciós ár mellett még igénybe vehető a klasszikus "kettőt fizet, hármat kap" kedvezmény is.

A versenyhatóság gyakorlata szerint az áruházláncok akcióiról szóló tájékoztatás érdemi vásárlói választást befolyásoló tényező, amely hatást gyakorol a gazdasági versenyre, hiszen az akciók alkalmasak a fogyasztók áruházba történő "becsábítására", s vásárlásaik nem szorítkoznak az akcióban résztvevő termékekre. Az akciók, az azokról adott tájékoztatások nemcsak az adott akciós áruk iránti keresletet növelik, hanem segítik a forgalmazott többi áru értékesítését is.

A Lidl vizsgált akciója az élelmiszerjellegű vegyes kiskereskedelem piacát érintette, amelynek jellemzője a fogyasztók fokozott árérzékenysége és a piaci szereplők között érvényesülő élénk verseny.

A GVH szerint a Lidl esetében nem tekinthető enyhítő körülménynek, hogy a céggel szemben első alkalommal került sor versenyfelügyeleti eljárásra, illetve az, hogy a kifogásolt akció csak rövid ideig volt érvényben. A Lidl ugyanis multinacionális háttérrel rendelkező vállalkozásként nem tekinthető piaci és versenyjogi tapasztalatokkal egyáltalán nem rendelkező szereplőnek, tekintettel arra, hogy már két éve Magyarországon is megnyitotta áruházait - áll a GVH indoklásában. Eszerint az akció rövid időtartama azért nem enyhítő körülmény, mert a fogyasztói döntések tisztességtelen befolyásolására alkalmas tájékoztatást magas példányszámban juttatták el a háztartásokba.

Ezzel szemben enyhítő körülményként értékelhető, hogy a fogyasztói döntések tisztességtelen befolyásolására alkalmas plakátokat az eljárás alá vont vállalkozás az akció másnapján eltávolította az áruházakból - áll a közleményben.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!