2p

2016-ot nem zárta túl fényesen a győri Audi-gyár, hiszen csökkenő árbevételről és visszaeső nyereségről számolhatott be. Panaszra azonban így sem lehet oka.

Átalakulás miatt a szokottnál korábban vált elérhetővé a győri Audi-gyár 2016. évi pénzügyi beszámolója. A tulajdonosok döntése alapján ugyanis az Audi Hungaria Motor Kft. beolvad az Audi Hungaria Services Zrt.-be és Audi Hungaria Zrt. néven folytatja tovább.

A 2016-os eredménybeszámoló szerint a nettó árbevétel 9 százalékkal 7,5 milliárd euróra csökkent a korábbi 8,3 milliárdról, melynek zöme a Németországgal való kereskedés eredménye volt.

Árbevétel alapján egyébként a második legjobb évet könyvelhette el az Audi Győrben, hiszen ennél több csak 2015-ben folyt be a társaság kasszájába, ez azonban nem jelenti azt, hogy nyereség szempontjából is rekordközeli éve lett volna.

Ezzel szemben az anyagjellegű ráfordítások 12 százalékkal 5,9 milliárd euróra estek, míg a személy jellegű kiadások közel 4 százalékkal 344 millióra ugrottak. Utóbbi növekedésének hátterében létszámbővülés áll. A kiegészítő melléklet szerint ugyanis az éves átlagos dolgozói létszám 11 404 fő volt a korábbi 11 353 után.

Mindezek után üzemi szinten 330 milliós nyereséget realizálhatott a győri Audi, melyet a pénzügyi nyereség tovább növelt és végül 6,9 millió eurónyi adófizetés után 343 millió euró nyereséget könyvelhetett el a társaság. Ez 22 százalékkal kevesebb a 2015-ösnél, és 2009 óta a negyedik legjobb eredményt jelenti a cég életében.

Érdekesség, hogy a cég adományozási kedve is nagyot csökkent 2015-höz képest, hiszen a korábbi 2 millió euró (közel 600 millió forint) után tavaly már "csak" 795 ezer euróval (246 millióval) csökkentette a társasági adóalapját.

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!