2p

A tavaly ősszel beharangozottnál kevesebb, összesen félszáz belsős munkatársat bocsát el a Duna Televízió.

Az MTI információi szerint a menedzsment azt vállalta: ha döntően nem változik meg a cég anyagi helyzete, a következő két évben nem lesz újabb csoportos létszámleépítés.

Az MTI tavaly október eleji értesülése szerint akkor mintegy 580 dolgozójának hetedét-nyolcadát tervezte elbocsátani a Duna Televízió. A lépés oka, hogy a színlelt szerződések felszámolása, valamint az adóemelés évente több százmilliós pluszkiadást jelent a gazdasági egyensúlyára évek óta kínosan vigyázó intézmény számára.

"Eddig nyújtózkodhatunk, eddig ér a takaró" - jelentette ki akkor a menedzsment egyik tagja, azt közölve, az átszervezésekkel - például a szeptemberben elindult, információs műsorokat összefogó Hírórával - számos párhuzamosságot sikerül kiküszöbölniük, de a szervezet egyszerűsítését is tervezik.

Cselényi László elnök másfél évvel ezelőtti hivatalba lépése után mintegy ötszázan, a tavalyi elbocsátási hullám után pedig mintegy százzal kevesebben dolgoztak a társaságnál, amelynél a létszám a színlelt szerződések tavalyi, kötelező megszüntetése miatt körülbelül 170-nel emelkedett.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!