Hulladékot feldolgozó új gyáregység létesülhet Dunaújváros papíripari üzemének területén. A beruházáshoz szükséges engedélyek beszerzése, a megállapodások, szerződések kimunkálása jelenleg is folyamatban van - mondta Harald Ganster, az osztrák érdekeltségű befektető, a Prinzhorn Holding papírgyárakat üzemeltető részlegének ügyvezető igazgatója. A finanszírozást részben saját erőből, részben bankhitelből oldják meg, s bár pályáznak az ilyen beruházásokhoz elnyerhető kormánytámogatásra is, ez a teljes összegnek csak igen kicsiny hányadát tenné ki - közölte a Népszabadsággal a cégvezető.
Az új üzem későbbi működésének az is feltétele, hogy a befektető saját erőműből nyerhesse a termeléshez szükséges áramot és gőzt. Magyarországon ugyanis lényegesen drágább az energia, mint például Ausztriában. Ehhez további engedélyekre van még szükség, és persze megállapodásra egy arra alkalmas - valószínűleg Magyarországon jelen lévő külföldi energiacéggel.
Ha minden jól megy, az új papírgyár 2010-ben megkezdheti a termelést. Évente 350 ezer tonna hullámpapír kerülne ki a gyárból, mégpedig olyan különlegesen vékony és könnyű változatban, amely kisebb termékek csomagolására alkalmas. A hullámpapír gyártásának alapanyagát, a hulladékot részben a cég már meglévő és párhuzamosan bővítendő gyűjtőhálózatából szeretnék biztosítani, írja a Népszabadság.