2p

A Magyar Országgyűlés elnöke, Szili Katalin ma délelőtt hivatalában fogadta a Magyar Public Relations Szövetség elnökét, Ferling Józsefet, és alelnökét, Morenth Pétert.

A két szakmai vezető bemutatta az Országgyűlés elnökének a public relations pontos értelmezését segítő szakmai álláspontokat, az MPRSz fő célkitűzéseit, a tavaly megválasztott elnökség többéves munkaprogramját, s kiemelten a public relations szakma társadalmi elfogadottságának növelésére irányuló erőfeszítéseket.

Szóltak arról, hogy a pr-szakmával kapcsolatos, méltánytalanul kedvezőtlen társadalmi megítélés kialakulásában komoly felelősség terheli a magyarországi politikai kultúrát, a politikai kultúrálatlanságot, s hogy a helyzet javítása csak az állami szereplők közreműködésével képzelhető el.

Az MPRSZ vezető tisztségviselői tájékoztatták az Országgyűlés elnökét a nemzetközi pr szövetség (IPRA) média-átláthatósági programjával kapcsolatos hazai törekvésekről és ismertették a közös gondolkodásra, együttműködésre vonatkozó javaslataikat.

A Házelnök hosszú távú együttműködésre kérte fel a Magyar PR Szövetséget annak érdekében, hogy támogassák a Parlament azon törekvését, hogy tevékenységéről minél több tartalmi motívum kerüljön a választók elé. "Hiszen a Parlament nemcsak általuk, hanem értük is van."

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!