2p

A Paksi Atomerőműben a szakszervezetek által május 9-én bejelentett konfliktushelyzet kapcsán megkezdődött egyeztető eljárás a továbbiakban közvetítő bevonásával folytatódik - közölte szerdán az MTI-vel az erőmű tájékoztatási vezetője.

A munkáltató és a szakszervezetek megállapodtak, hogy az eljárásba közvetítőt vonnak be - mondta Mittler István. A megállapodás szerint a közvetítő Kovács Géza, a Foglalkoztatási és Munkaügyi Minisztérium munkaügyi közvetítői és döntőbírói szolgálat tagja, a felkérő levelet szerdán küldik el - tette hozzá.

A Paksi Atomerőműben április végén alakult ki bérvita, amikor a munkáltató által felajánlott 7,5 százalékos átlagkereset-fejlesztést, valamint az április 1-jével hatályba lépő öt százalékos alapbér-fejlesztést az érdekvédelmi szervezetek nem fogadták el.

A négy szakszervezet közösen döntött a kollektív munkaügyi vita kezdeményezéséről, majd amikor az sem vezetett eredményre - azaz a munkáltató a szakszervezetek által nyolc százalékos átlagkereset- és ugyanilyen mértékű alapbér-fejlesztési ajánlatára megismételte korábbi javaslatát - bejelentették a konfliktushelyzetet. Eközben a dolgozókkal a munkáltató egyéni megállapodásokról szóló szerződéseket írt alá, ezt az eljárást a szakszervezetek kifogásolták.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!