3p

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Meghirdették az EGT/Norvég Civil Támogatási Alap pályázatait makroprojektek, kisprojektek és egyéni ösztöndíjas tanulmányutak támogatására a magyarországi civil szervezetek részére - közölte Móra Veronika, a pályázatot lebonyolító konzorcium vezető szervezete, az Ökotárs Alapítvány igazgatója kedden Budapesten, sajtótájékoztatón.

Elmondta: makroprojekre 3,8 millió euró, kisprojektekre 1,05 millió euró, egyéni ösztöndíjas tanulmányutak támogatására 150 ezer euró keretet hirdettek meg. További kiírások várhatók még az idén és jövőre is, hogy az alapban összesen rendelkezésre álló 11 millió eurót lekössék, és a programokat a nyertesek 2016 április végéig befejezzék.

Steinar Hagen, a Norvég Külügyminisztérium főosztályvezetője a sajtótájékoztatón hangsúlyozta, hogy minden modern demokráciának szüksége van erős civil szervezetekre, éppen ezért fontosnak tartják a civil társadalom fejlődésének támogatását.

Móra Veronika elmondta, a makroprojektek támogatásának célja az országos szinten működő emberi jogi, jog- és érdekérvényesítő civil szervezetek, illetve az országos vagy regionális szintű szervezet- és közösségfejlesztő civilek hosszú távú megerősítése, kapacitásaik fejlesztése, a tapasztalatok átadása. A kétfordulós pályázat első körére 2013. április 29-éig lehet jelentkezni.

A kisprojektekre meghirdetett egyfordulós pályázaton hét -  emberi jogok és demokrácia, női jogok és esélyegyenlőség, szervezet- és közösségfejlesztés, ifjúsági és gyermekügyek, környezetvédelem és fenntartható fejlődés, jóléti szolgáltatások társadalmilag sérülékeny csoportoknak, illetve társadalmilag sérülékeny csoportok erősítése - területre várják a jelentkezéseket április 29-éig - tette hozzá.

Az egyéni ösztöndíjas tanulmányutak célja, hogy a magyarországi civil szektor szakemberei lehetőséget kapjanak a támogató országokban - Norvégiában, Izlandon, Liechtensteinben - tevékenykedő civil szervezetek gyakorlatának megismerésére. A támogatott tanulmányutak legalább három és legfeljebb hat hónapra szólnak, az egyfordulós pályázatra a beadási határidő április 15-e - mondta Móra Veronika.

A sajtótájékoztatón az Ökotárs Alapítvány igazgatója emlékeztetett arra, hogy 2008-2011. között a mostani konzorciumi partnerekkel - a Demokratikus Jogok Fejlesztéséért Alapítvánnyal, az Autonómiai Alapítvánnyal, illetve a Kárpátok Alapítvány Magyarország szervezettel - már közreműködtek az EGT/Norvég Finanszírozási Mechanizmus Civil Támogatási Alap pályázatainak lebonyolításában, amelynek keretében 6,3 millió euró támogatással 240 civil szervezet nyert támogatást projektjének megvalósításához. Szerinte az akkori munkájuk elismerését jelenti, hogy az új finanszírozási periódusban is megkapták ezt a feladatot.

A pályázati felhívások a www.norvegcivilalap.hu honlapon érhetők el, és ezen a felületen keresztül lehet a pályázatokat is beadni - közölte Móra Veronika.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!