A Balatontól, illetve a sármelléki repülőtértől alig 15 kilométerre lévő 252 hektáros területen 18 lyukú golfpálya, ipari és logisztikai központ, 150 ezer négyzetméternyi sor- és ikerházakból álló lakó- és üdülőövezet, valamint két ötcsillagos termálszálloda, wellness-központ, továbbá a dolgozóknak és a térségbe települőknek 200 szociális bérlakás épül.
A helyi önkormányzat a közelmúltban jóváhagyta a beruházást és a szakhatósági engedélyek beszerzése is elkezdődött - mondta az igazgató. A másfél száz hektáron elterülő golfpálya terveinek elkészítésével azt a spanyol építészcsoportot bízták meg, amelyik a valenciai Maimona golfcentrumot is tervezte.
A Sedesa most véglegesített tervei szerint a több részből álló kivitelezési pályázat 2008 elején jelenik meg, az építkezés pedig a nyáron kezdődhet el. A hét sávolyi programot egyszerre, egymással párhuzamosan, 36 hónap alatt tervezik megvalósítani. A Magyarországon immár másfél éve jelen lévő, főként Budapesten lakásokat építő Sedesa a sávolyi programmal hozzávetőleg négyszáz új munkahelyet teremt a térségben, számol be a Napi Gazdaság.