2p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

Lerántották a leplet a világ második magánűrrepülőjének hordozójárművéről, a WhiteKnightTwo-ról (WK2) a gyártó Virgin Galactic illetékesei.

A bemutató újabb fontos mérföldkőnek számít a cég űrrepülési programjában, melynek keretében magánszemélyek repültetésén kívül teherszállítási és tudományos feladatokat is vállalna a társaság - áll a szerkesztőségünkhöz eljuttatott sajtóközleményben.

A magánűrhajó kifejlesztése mintegy 50-300 millió dollárba kerül, jelenleg az űrhajó 70 százalékban kész, s azt tervezik, hogy 2010-ben megkezdődhet az űrturizmus. Az első 300 magánűrutasnak mintegy 150 ezer dollárt, s minden következő száznak 25 ezer dollárral kevesebb előleget kell befizetni, a többit közvetlenül az út előtt kell majd rendezni.

A cég vezérigazgatójának közlése szerint az első száz majdani utazó már átesett a szükséges vizsgálatokon az Egyesült Államokban.

A Virgin Galactic céget Richard Branson, a Virgin csoport fő részvényese alapította néhány éve, s némi állami támogatással, valamint a majdani űrutasok előlegeiből a Virgin csoport finanszírozza. Az első szuborbitális utasok között lesz sokan mások mellett A nyolcadik utas a halál című filmből ismert Sigourney Weaver színésznő és Paris Hilton.

Menedzsment Fórum 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!