2p

Óriási pofont kapott a Danone, kiderült ugyanis, hogy kínai vegyesvállalatának partnerei saját cégeiken keresztül utalnak ki pénzeket. A komoly anyagi és presztízsveszteséget okozó eset kapcsán a Danone beperelte a kínai társaság vezetőit.

Az ügy 2005-ben kezdődött, mikor a Groupe Danone-nál az illetékesek észrevették, hogy a Wahaha Grouppal a közös cégüknél Kínában indokolatlan költségek jelentkeznek. A felismerést követő vizsgálat után a Danone illetékesei arra következtettek, hogy a helyi partnercégük, a Wahaha régóta regnáló elnökének, Zong Qinghou titkos vállalataira bukkantak, amelyek utánozták a vegyesvállalatot és rajtuk keresztül több millió dollárt szivattyúztak ki.

A múlt héten, miután Danone és Zong közötti tárgyalások -, amelyek a Wahaha-nál lévő márkák jogairól szóltak - nem vezettek eredményre, a Danone egy kaliforniai bíróságon beperelte a Zong rokonai tulajdonában lévő egyik céget. Egyes elemzők mindazonáltal úgy vélik nem csak az elsíbolt milliókról szól a mostani ügy, hanem Kína legismertebb italmárkájának birtoklásáról.

A szakértők úgy vélik, hogy a Wahaha vita tipikus esete a távol-keleti országban a külföldiekre leselkedő csapdák egyikének.

Mint az International Herald Tribune által idézett jogász Steve Dickinson, kifejti, ez nem azt jelenti, hogy nem lehet kínaiakkal üzletelni. Tudomásul kell azonban venni, figyelmeztet hogy ha egy mulitnacionális cég megengedi a kínaiaknak, hogy felügyelet nélkül vezessék az üzletet, könnyen hasonló csalódás érheti őket.

A Danone vezetői számára nem volt ismeretlen Zong pimasz stílusa, ám az induláskor elfogadták ezt a kockázatot. Azt sem szabad elfelejteni, hogy a most kipattant vita ellenére a Wahaha igen sikeres, ami a 61 éves vállalakozó érdeme. Zongnak köszönhető ugyanis, hogy a céget a legsikeresebb kínai italgyártók egyikévé tette, tavalyi forgalma pedig elérte az 1,5 milliárd dollárt.

Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!