3p

Légügyi szakértők szerint azzal, hogy Abu Dzabi állami légitársasága, az Etihad 49 százalékos részesedést szerez az Alitaliában, csak részben oldja meg az olasz cég helyzetét: pénzügyileg ugyan stabilabb lesz és tovább működhet, de strukturális problémái ettől még nem oldódnak meg.

A Flightglobal légügyi szaklap elemzése szerint a két légicég flottája és az útvonalhálózata is jó fedésbe hozható egymással. Az Alitaliának 91 keskenytörzsű gépe van, mivel kiterjedt az európai úthálózata, a hosszú távú járatokat kiszolgáló szélestörzsűből viszont az Etihadnak van több. A két flottát azonban valamilyen mértékben össze kell hangolni, ennek keretében az Alitaliától 14 közép- és 7 hosszú távú járatot teljesítő gépet törölhetnek.

Megjegyezték, hogy az Alitalia az elmúlt években hajtotta végre flottamodernizációs programját, ezért rendelésállománya nincs, viszont opcióval rendelkezik A320-as és A330-as Airbusokra. Bár a cég vezérigazgatója, Gabriele del Torchio korábban hat új szélestörzsű gép megjelenéséről beszélt az Alitalia kötelékében, ezt a tervet keresztül húzhatja az Etihaddal való együttműködés. A flotta összefésülése után pedig a karbantartási költségek is csökkenhetnek, és meg is oszthatják azokat egymás között.

A járathálózatban szintén nagy szinergiák lehetnek a szaklap elemzése szerint. Míg az Alitalia elsősorban Európában és Olaszországban, az Etihad a Közel-Keleten rendelkezik jól kiépített hálózattal. Az Etihadnak fontos az európai piac, hogy "ráhordjon" közel-keleti központjából induló járataira.

Peter Morris, az Ascend légügyi tanácsadó cég vezető elemzője azt mondta, bár a legnagyobb lehetőségek az útvonalhálózat egyesítésében vannak, ez nem oldja meg az Alitalia egyik legégetőbb problémáját, azt, hogy rövidtávú útvonalhálózata rendkívül veszteséges.

Az európai és az olaszországi piacon a diszkont légitársaságok hatalmas szeletet szakítottak ki a tortából, a Lufthansa, az Air France-KLM és a Delta pedig a hosszú távú járatokon bizonyultak erős konkurenciának. Jelenleg a Ryanair az olasz piacon lévő ülőhely-kapacitás 21 százalékát adja, ezzel a legnagyobb szolgáltató lett ezen adat alapján, és az easyJet is bázist nyitott Róma-Fiumicino repülőtéren, az Alitalia bázisrepterén.

Emiatt az Alitalia belföldi és európai járathálózata továbbra is jelentős veszteségeket termelhet, ezért a cégstruktúra, és az üzleti modell átszervezésére is szüksége elehet - vélte Peter Morris hozzátéve: alternatív megoldás lehet, hogy az Etihad a két ország közötti egyezményt kihasználva Olaszországból is elkezdene nemzetközi járatokat üzemeltetni, ugyanakkor az unió és az USA is felléphet ez ellen saját piaca védelme érdekében. Ebbe a falba ütközött bele az Emirates is, amely Milánón keresztül üzemeltette Dubaj-New-York járatát.    

Az egyesülés, és az ezzel járó friss készpénz, tőke, (és ezzel együtt a továbbműködés) valamint szakértelem azonban az Alitalának akár több ezer munkahelybe is kerülhet, amely érintheti a földi kiszolgáló és a hajózó személyzetet is. Maurizio Lupi közlekedési miniszter szerinte kétezer fős elbocsátásra is fel kell készülni, amely a hagyományosan erős olasz szakszervezetek figyelmét is felkeltheti.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!