2p

Szeptembertől Pető Norbert vette át a Mondelez Hungária logisztikai irányítását, elődjét, Pál László Balázst a Mondelez Polska logisztikai igazgatójává nevezték ki.

Pető Norbert

Szeptembertől Pető Norbert vette át a Mondelez Hungária logisztikai irányítását. A szakember pályája a UPS csomagszállító vállalattól a Coca-Cola HBC magyar és osztrák leányvállatain át a PepsiCo-ig vezetett, amelynek logisztikai működését az elmúlt két évben irányította. Elődje, Pál László Balázs a Mondelez lengyelországi leányvállalatának logisztikai igazgatójaként folytatja karrierjét, ahol újra Novák Zoltánnal dolgozhat együtt, aki hat évig irányította a világ vezető snackgyártójának magyar leányvállalatait, majd 2012 júliusától átvette a Mondelez Polska irányítását.

"Nagyon büszke vagyok rá, hogy Magyarország egyik vezető FMCG vállalatánál folytathatom a karrierem. A gyors és hatékony beilleszkedés mellett számomra az az a legfontosabb, hogy mielőbb ráérezzek egy „sokmárkás” vállalat működésére. Célom, hogy a népszerű és ismert márkáink megbecsültségét tovább növelhessük a vevőknek nyújtott kitűnő logisztikai szolgáltatások révén is. Bízom benne, hogy eddigi tapasztalataim alapján friss és hasznos ötletekkel tudom erősíteni a Mondelez Hungária supply chain rendszerét" – nyilatkozta Pető Norbert.

Pál László Balázs

Pál László Balázs 2001-ben csatlakozott a Kraft Foods Hungária Kft. csapatához, majd a vállalat tavalyi globális átalakulása és névváltása után a Mondelez Hungária logisztikai feladatainak irányításával bízták meg. A vállalathoz a jövőben is hűséges marad, hiszen Lengyelországban is a Mondelez leányvállalatát erősíti.

További karrier híreket menedzserekről az mfor.hu Menedzserek rovatában olvashatnak.

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!