2p

A Playboy márka komoly változásokon eshet át a jövőben, a tervek szerint ugyanis a jövőben a brand fogyasztóiként számítanának a nőkre. Ez pedig éles ellentétben áll a cég korábbi filozófiájával, melyben a gyengébb nem képviselője csak mint "árucikk" jelent meg.

A Playboy, az egykori csillogó birodalom az alapító Hugh Hefnerrel együtt megöregedett, ami megmutatkozik a cég részvényeinek árfolyamában is: az 1999-es csúcsáról, amikor közel 35 dollárt ért, 10 dollár körüli szintre zuhant az értéke. Nem véletlen, hogy a Playboy Enterprises menedzsmentje változásokra szánta el magát.

A cég ugyan a 80-as évek óta forgalmaz ruházati termékeket, ám ehhez egyfajta machó érzés kapcsolódott. A társaság a nyuszis brandet ezért szeretné kicsit közelebb hozni a nőkhöz. Igaz, a lap logójával díszített ruhák (elsősorban fehérneműk) vásárlói ma is a fiatal nők, ám a Playboy azt reméli, hogy az ilyen típusú termékekből származó forgalmát fel tudja lendíteni a jövőben.

A divattermékek fellendítése érdekében például a londoni bevásárlóutcában, az Oxford Streeten nyitnak a brand termékeit áruló üzletet ősszel, néhány áruházban - így a Harvey Nicholsban és Selfridgesben - pedig saját részlegük lesz, írja a BBC News.

A vezetőségében immár 40 százalékában nőket foglalkoztató társaság számára ezek a márkázott termékek jelenthetik az előrelépést, a lap olvasóközönsége ugyanis folyamatosan szűkül, az előző negyedévben például 8 százalékkal csökkent a példányszám.

A legutóbbi negyedévben ebből kifolyólag a magazinrészleg eredménye 2,3 millió dolláros mínuszt mutatott, amelyet ugyanakkor a Playboy márkával ellátott termékek eredménye ellensúlyozott. Ezekből ugyanis 5,5 millió dolláros nyereség keletkezett, így az első negyedév csoportszinten végül 1,9 millió dolláros pluszt mutatott szemben az egy évvel korábbi 3,3 milliós veszteséggel.

Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!