2p

Biztonsági okokból pótdíjat fizettetne a túlsúlyos utasokkal az Air France légitársaság - írta szerdán a Le Parisien.

A francia napilap szerint azoknak az utasoknak, akik teltségük miatt nem tudják bekapcsolni a biztonsági övet, le kell majd foglalniuk egy szomszédos ülést is. Az Air France a tervek szerint 75 százalékos felárat fizettet a második ülésért, amikor azonban van bőven üres hely az adott járaton, akkor elengedik a pótdíjat. Az új szabályt február 1-jével kívánják bevezetni - írta a Le Parisien.

A francia légitársaságot 2007 végén megbüntették, amiért egy testesebb utast indulás előtt arra köteleztek, hogy a biztonsági öv használhatóságának érdekében váltsa meg a helye melletti ülésre szóló jegyet is. A bíróság arra hivatkozva ítélt az Air France ellen, hogy az általános szerződési feltételek között nem szerepel a biztonsági öv és a testsúly, illetve a termet összefüggésére vonatkozó kitétel. Tavaly aztán az Air France már minden jegyvásárláskor azt tanácsolta az utasoknak, hogy fontolják meg egy második jegy megvételét, amennyiben úgy érzik, nem férnek el biztonságosan egy ülésen.

A "hájadó" ötlete nem új. Legutóbb a Ryanair diszkont légitársaságnál fontolgatták bevezetését, miután a különböző költségcsökkentő-bevételnövelő ötletekről kikérték az utazóközönség véleményét, és az ír társaság honlapján folytatott szavazáson a túlsúlyos utasok pótdíjazása bizonyult a legnépszerűbb ötletnek. A Ryanair végül nem vezette be a megoldást, amely világszerte felháborodást keltett a sokféle pótdíj miatt egyébként is sokat bírált cég utasainak körében.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!