"Az államnak ugyanakkor az a célja, hogy erre ne egyetlen ütemben kerüljön sor" - tette hozzá a BFT elnöke, megjegyezve: az államnak a "gazdasági érdek miatt bizonyos szerepeket vállalnia kell a tó halászati gazdálkodásában".
"Csak olyan privatizációs megoldást lehet elképzelni, amely szavatolja a Balaton élővilágának szakszerű kezelését" - jelentette ki Suchman Tamás. Szerinte a halászati törvény módosítását követően "újra le kell ülni a balatoni önkormányzatokkal a halászati cég tulajdonlását illetően".
Álláspontja szerint nem kell mindegyik önkormányzatnak tulajdonrészhez jutnia, de amelyik akar részvényt, annak biztosítani kell. Közlése szerint a jelenleg 100 százalékban állami tulajdonú cég kezelői joga 67 százalékban a környezetvédelmi tárcánál, 33 százalékban pedig a BFT-nél van.
Suchman Tamás kitért arra is, hogy a Balaton vize kitűnő - szerinte iható minőségű -, fürdésre kiválóan alkalmas, noha a fürdési lehetőség önmagában már nem elég turistacsalogatónak. Rámutatott: a nyugati turisták visszacsábítására - az elmúlt években ugyanis jelentősen csökkent a számuk a Balatonnál -, színvonalas programokra és igényes küllemű településekre van szükség. A BFT elnöke Balatonfüred reformkori városrészének rekonstrukcióját, megszépülését példaértékűnek nevezte.
Suchman Tamás utalt arra is, hogy az úgynevezett "balatoni zászlóshajó fejlesztési programra" az elkövetkező hét évben kétszázmilliárd forint uniós és állami támogatás jut. Ismertetése szerint a Balatonon meghatározó jelentőségű az infrastruktúra, a vendéglátó és szálláshelyek, valamint a települések fejlesztése és szépítése.