A Wirtschaftsblatt című osztrák gazdasági napilapnak Radu Berceanu román közlekedési miniszter elmondta, hogy még az idén végre kívánják hajtani a CFR állami vasúttársaság teherszállítási leányvállalatának privatizációját.
A CFR Marfa lehetséges vevői között a miniszter a Deutsche Bahn (DB) német vasúttársaságot és az osztrák szövetségi vasút (ÖBB) Rail Cargo Austria (RCA) nevű szállítmányozási cégét, a MÁV Cargo Zrt. jelenlegi tulajdonosát említette. A német és az osztrák társaság már kifejezte érdeklődését a CFR Marfa iránt - mondta a miniszter.
Ha az RCA szerzi meg a román céget, akkor Ausztria nyugati határától egészen a Fekete-tenger partjáig ellenőrzése alá vonhatja a vasúti teherszállítás piacát - mutat rá hétfői számában a Wirtschaftsblatt.
A CFR Marfa értékét félmilliárd euró körülire teszik szakértői körökben. A bukaresti kormány 2007-ben már próbálkozott a cég eladásával, de a privatizáció nem járt sikerrel. Az RCA már akkor is versenybe szállt a román cégért - írta a bécsi lap.
A CFR Marfa 2007-ben még részt vett a MÁV Cargo Zrt. magánosítási folyamatában, időközben viszont annyira megviselte a gazdasági válság, hogy a 16.200 alkalmazottból el kell bocsátani 6.380 főt. A megrendelések drámai visszaesése miatt rövidített munkaidőben dolgozott a teljes alkalmazotti állomány tavaly júliustól egészen az év végéig.
MTI/Menedzsment Fórum
Privatizálhatják a román vasút teherszállítási részlegét
Privatizálni kívánja a román kormány a CFR Marfa vasúti teherszállítási vállalatot, amely korábban pályázott a MÁV Cargo megvételére.