Az európai uniós értékhatárt elérő, a közösségi eljárásrend szerinti közbeszerzéseket ez év elejétől elektronikusan kellene lefolytatni, ennek szabályai azonban hiányoznak, így a Közbeszerzések Tanácsa a helyzet megoldására felvette a kapcsolatot az igazságügyi tárcával valamint a Miniszterelnöki Hivatal keretében működő Elektronikuskormányzat-központtal - mondta Bakonyi József, a Közbeszerzések Tanácsának elnöke az MTI-nek.
A Közbeszerzési törvény pár évvel ezelőtti módosítása szerint az uniós értékhatárt elérő, a közösségi eljárásrend szerinti közbeszerzéseket 2010 elejétől elektronikusan kell lefolytatni. E szabály hatálybalépését eltolta volna a Közbeszerzési és Közérdekvédelmi Hivatalról szóló törvény, de azt a köztársasági elnök visszaküldte a parlamentnek. Így automatikusan hatályba lépett január első napján a közbeszerzési törvény idézett szabálya.
Csók István közbeszerzési ügyekkel foglalkozó ügyvéd szerint miután az elektronikus közbeszerzés szabályai és technikai feltételei is hiányoznak, a törvényi előírás teljesíthetetlen. Több közbeszerzési tanácsadó attól tart, hogy a szabálytalanul lefolytatott közbeszerzések az uniós támogatások kifizetésének elmaradásával járhatnak - tette hozzá.
"A Közbeszerzések Tanácsa egyet tehetett, felvette a kapcsolatot az Igazságügyi és Rendészeti Minisztériummal, valamint az Elektronikuskormányzat-központtal" - mondta Bakonyi József elnök. Erről az elnök néhány nappal ezelőtt tájékoztatót is közzé tett a tanács honlapján. A tájékoztató felhívja az érintettek figyelmét arra, hogy január 1-től a közösségi eljárásrend szerint bonyolított közbeszerzések hirdetményeit csak elektronikusan lehet feladni. A tanács elektronikus hirdetménykezelő rendszere alkalmas erre.
MTI