1p

Az illúziók vége – a racionalitás kezdete –
úgy tűnik el az ESG, hogy velünk marad?

Klasszis Fenntarthatóság 2025 konferencia

2025. november 4., Budapest

Jelentkezzen most!

Az Allianz SE német biztosítótársaság múlt év negyedik negyedévi profitja közel 52 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához képest. A pénzintézet közlése szerint a banki és a biztosítási üzletágban egyaránt csökkenést tapasztaltak.

Európa egyik legnagyobb biztosítótársasága és a Drezdner Bank tulajdonosa 665 millió eurós eredményt ért el október-decemberben, szemben az egy évvel korábbi 1,4 milliárd eurós eredménnyel. A visszaesést a Dresdner Bank negyedéves vesztesége okozta - közölték.

A Drezdner Banknál 450 munkahelyet számolnak fel - közölte Michael-Diekmann, az Allianz vezetője, azzal együtt, hogy a takarékossági program jelentős részét már végrehajtották. A Drezdner Bank az amerikai jelzáloghitel-piaci válság hatására volt kénytelen jelentős leírásokat végrehajtani.

Az Allianz árbevétele ugyanakkor 4 százalékkal 25,9 milliárd euróra emelkedett a negyedik negyedben az egy évvel korábbi 24,8 milliárd eurós szintről.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!