A lap szerdai számában megjelent interjúban a cégvezető elmondta, hogy az első féléves bevételcsökkenés ellenére tartható lesz az 5 százalékos éves növekedési terv, mert a megrendelések alapján erős negyedik negyedévre számít. Megjegyezte, hogy a cég hitelállománya alacsonyabbra csökkent, mint a válság előtt volt.
A Rába főbb piacai közül az európaiak jól teljesítenek, az Egyesült Államokban olyan növekedés beindulását várják, amely inkább a két számjegyű tartományban van, és úgy tűnik, a FÁK-piacokon is visszatért az élet a normál kerékvágásba - mondta Pintér István.
Az elnök-vezérigazgató a lapnak elmondta, hogy a cég igazgatósága a napokban új stratégiát fogadott el, amelyet várhatóan novemberben tesznek közzé.
A hazai buszpiacot érintő kérdésre közölte: egyelőre várakozó állásponton vannak, a Rába több megoldással is rendelkezik, amellyel be tudna kapcsolódni a hazai buszgyártás fellendülésébe. Jelenleg fejlesztik az alacsony padlós buszok futóművének második generációját, a buszülések gyártásával pedig most is jelen vannak a piacon.
MTI