A koreai befektető egyik fő aggodalma a terjeszkedés kapcsán az volt, hogyan tudják majd a távoli ország kultúráját adaptálni idegen környezetben. "A kulturális különbségek áthidalása érdekében naponta tenni kell. Egy magyarországi munkavállalónak nehézséget okozhat például a felülről lefelé irányuló döntéshozatal, illetve a paternalisztikus vezetési stílus elfogadása" - mondta az mfor.hu kérdésére Bányai Tibor, a Hankook HR-vezetője.
A Hankook más megyékben is toboroz
A kulturális különbség mellett a beruházás sikerességének kulcskérdése, hogy sikerül-e a szükséges létszámban megtalálni a cég elvárásainak megfelelő munkaerőt. Dunaújvárosról és környékéről már "kifogytak a tartalékok", jelenleg a vállalat Borsod, Békés, Szabolcs és Baranya megyében is toboroz szakembereket. A potenciális munkavállalók egy szűkebb köre, a 18-25 éves korosztály könnyebben meggyőzhető az átköltözésre, a szakemberek jelentős részére azonban kevésbé jellemző a mobilitás - állítja a vezető.
Korábbi információk szerint májusban a létszám elérte a nyolcszázat, július elején pedig mintegy ezeregyszázan dolgoznak majd a vállalatnál. Bányai állítása szerint a teljes kapacitás beindításához szükséges 1500 munkavállalóból - a rosszindulatú híresztelések ellenére - mindössze 30-50 fő lesz a koreai alkalmazott. A Hankooknál elvárás, hogy a jelentkező legalább érettségivel, illetve műszaki szakközépiskolai végzettséggel rendelkezzen.
A gumiabroncsgyártó a helyi oktatási intézményekkel tárgyal az oktatási rendszerük módosításáról a szakképzési hozzájárulás átengedése fejében; a cég a Dunaúvárosi Főiskolával meg is állapodott már. Eddig mindössze Szegeden és Nyíregyházán működött gumiipari szakmunkásképzés, ráadásul mindössze 5-6 fős létszámmal.
A vállalat jól érzi magát itt
A menedzsment teljes mértékben elégedett a magyar állam fellépésével és a közigazgatás működésével; a koreai menedzsment tagjai a lehető legnagyobb tisztelettel beszélnek a magyar tárgyalópartnereikről - mondja a HR-vezető. A cég a bejövetelkor a 110 ezer négyzetméter alapterületű üzem alapítására 15,8 milliárd forint vissza nem térítendő állami támogatást kapott.
Évi százmilliós adóbefizetés
"A gépek és berendezések tesztelését követően a termelés beindítása június 1. és 15. között várható" - erősítette meg a korábbi információt a vezető. A vállalat a világ vezető autógyártóival már megkötötte az előszerződéseket a gumiabroncsok átvételére, a szállítmányok főképp európai autóipari gyártókat vesznek célba.
A koreai vállalat két helyre fizet majd iparűzési adót, amelynek értéke éves szinten több százmillió forintot is elérhet - mondta kérdésünkre Bányai Tibor. Az összeg nagyobb része Rácalmást illeti meg, de a cég jelenlétéből Dunaújváros is profitál, mivel a gyár egy kisebb része átnyúlik az ipari város területére. A távol-keleti vállalat évi 10-12 százalékos megtérülési rátával számol, ami a félmilliárd eurós befektetés esetében 8-9 év alatt jön vissza.
Nagy V. ZsuzsaMenedzsment Fórum