Az Opel dolgozóinak heves ellenállását váltotta ki a súlyos pénzzavarba került amerikai anyavállalat takarékossági terve, amelynek része az is, hogy a dolgozók bérét jövőre nem emelnék.
A német üzemek számára elfogadhatatlan a General Motors követelése, hogy az 55 ezer európai Opel-dolgozó bére jövőre az idei szinten maradjon - jelentette ki a bochumi gyár üzemi tanácsának elnöke. Rainer Einenkel leszögezte, hogy egyértelmű kollektív szerződésük van, amit csak az IG Metall szakszervezeti szövetség jóváhagyásával lehet megváltoztatni, ehhez pedig az IG Metall nem járul hozzá.
A német üzemek - Rüsselsheim, Bochum, Eisenach, Kaiserslautern - 25 670 Opel-dolgozó tartja magát eddigi követeléséhez, a nyolc százalékos jövő évi béremeléshez. A GM viszont legalább 200 millió eurót akar megtakarítani jövőre az európai béreken, s tovább 550 milliót egyéb költségek lefaragásával.
Ugyanakkor az üzemek jövője szerződésben biztosított az Opel vezetése szerint: Rüsselsheimben 2010-ig, Bochumban 2016-ig nem lesz leépítés. A tervezett beruházásokat is teljes egészében megvalósítják, a következő öt évben az Opelnél 9 milliárd eurót fordítanak új modellekre.