A több mint négy hektáron közel 20 millió euróból megvalósuló beruházás keretében mintakereskedés, szerviz, irodaház és oktatóközpont is létesül. Az irodák és más egységek összterülete 7600 négyzetméter, ezt több száz gépkocsinak helyet adó parkoló egészíti ki.
A németországi Kölnben és a nagy-britanniai Warley-ban található mellett a szentendrei lesz a Ford of Europe harmadik regionális központja. A regionális centrum 32 – köztük öt észak-afrikai és hét közép-ázsiai – országban irányítja a márka értékesítési, szerviz- és marketingtevékenységét.
A Marokkótól Kazahsztánig terjedő, hét időzónát felölelő területen a Ford of Europe számításai szerint a tavalyi 65 ezer után ebben az évben mintegy százezer személygépkocsit és haszonjárművet vásárolnak a cégtől, írja a Világgazdaság.