2p

Az r-time 2012 őszén egy új értékesítési modellt dolgozott ki, mely modell nemcsak mint értékesítési technika teljesen úttörő, hanem egyúttal új korszakot jelent a kábelcsatornák hatékonyságában is. Az új modell jövő évtől érhető el a hirdetési piac számára - olvasható a cég közleményében.

A médiakereskedőház 2013. január elsejétől a portfólió három kábelcsatornáját, a Cool, a Film+ és az október 1-jén elindult RTL II reklámidejét együttesen értékesíti, még hozzá úgy, hogy ezeken a kábelcsatornákon tükörblokkot alkalmaz. A tükörblokk nem más, minthogy a reklámblokkok összehangoltan futnak majd a csatornákon, vagyis ugyanazon reklámszpotok egyazon időben lesznek láthatóak mindhárom kábelcsatornán.

Az RTL3 névvel ellátott értékesítési modell egy teljesen új “versenypályát” nyit a hirdető cégeknek. Ezzel a technikával az r-time ugyanis egy várhatóan 12 százalékos közönségarányú kábelcsatornával, vagyis ha úgy tetszik, egy harmadik nagy kereskedő csatornával szolgál a hirdetőknek.Itt már nem egyszerűen az egyes csatornák közönségarányának összeadásáról van csupán szó. Az ugyanabban a percben sugárzott reklámszpotok ugyanis itt valódi nézőszám összeadódást és ezáltal gyorsabb reach épülést jelentenek a hirdető számára - áll a közleményben.

Eddig: 1+1+1 rating kevesebb volt, mint a nagy csatornák 3 ratingje, hiszen általában ezzel nem lehetett a célcsoport 3 százalékát egy időben elérni.Mostantól viszont: 1+1+1 = 3 rating! Ami valóban 3 százalékos elérést jelent, hiszen egy adott időtartam alatt történik a három csoport találkozása a reklámszpottal.

Míg külön-külön a három csatorna csak erős szereplője volt a magyar kábeltelevíziós piacnak, addig együttesen több mint 50 százalékos heti és több mint 68 százalékos havi elérésükkel a nagy csatornák felé közelítenek, maguk mögé utasítva a kábelpiac többi szereplőjét. A 2012. december 17-től 16:9-es képarányban sugárzó RTL II, Cool és Film+ műsorstruktúrája változatlan marad, kizárólag a reklámblokkokat érinti a változás, ami viszont várhatóan új korszakot nyit a televíziós hirdetési piacon.

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!