2p

Mind az utasszámot, mind a forgalmat tekintve történetének eddigi legjobb eredményét érte el 2006-ban a Germanwings.

Tavasszal landol a Balatonon

A német diszkont-légitársaság tavaly összesen 7,1 millió utast szállított, ami 31 százalékos növekedést jelent az előző évhez képest. A társaság forgalma elérte az 560 millió eurót, ami 39 százalékkal több a 2005-ös árbevételnél, derül ki a társaság lapunkhoz eljuttatott közleményéből.

A cég 24 darab repülőgépével jelenleg 50 célállomásra repül. Idén tovább folyik majd a flotta bővítése, amelynek keretében további öt új Airbus A319 típusú repülőgép áll forgalomba a korábban megrendelt 18-ból. Az ígéretek szerint a növekedéssel a légitársaság újabb városokat is bekapcsol majd hálózatába.

2006 végén egyébként új helyre költözött a társaság hivatali központja a Köln/Bonn repülőtéren, ahol már mind a 170 alkalmazott egy fedél alatt dolgozik.

Mint arról az mfor.hu korábban beszámolt, a társaság 2007. március végén indítja be Sármellék-Berlin járatát. Az egyelőre csak a nyári menetrendben közlekedő gépeken 80 százalékos ülőhely-kihasználtságra számítanak. Köln/Bonn és Budapest között már 2003 májusa, Stuttgart és Budapest viszonylatban pedig 2003 szeptembere óta szállít utasokat a Germanwings.

Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!