3p

A rezsicsökkentés megvédése érdekében rendkívüli parlamenti ülést kezdeményez csütörtökre a Fidesz-frakció - jelentette be Rogán Antal frakcióvezető a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában kedden.

A politikus az ülésről azt mondta, szeretnék felruházni az energiahivatalt rendeletalkotási joggal. Kifejtette: ezekkel a rendeletekkel ugyanis a hivatal megvédheti a rezsicsökkentés ügyében hozott döntéseit, és már nem lesznek megtámadhatók bíróságon.

Rogán Antal arra utalt, hogy a Napi Gazdaság értesülései szerint a napokban a Fővárosi Törvényszék a Magyar Energia Hivatal rendszerhasználati díjakat meghatározó rendeletével szemben indított bírósági felülvizsgálat során a gázszolgáltatóknak adott igazat első fokon. Arra felvetésre, miért nem várják meg a jogerős döntést, a Fidesz frakcióvezetője közölte, ha megvárnák az olyan lenne, mintha tehetetlenül néznék, hogy elgázolja őket a vonat.

A rezsicsökkentés megvédése érdekében kezdeményezett aláírásgyűjtésről azt mondta, vannak és lesznek is nemzetközi, illetve belföldi támadások az ügyben, de mindenkinek, aki támadja Magyarországot, tisztában kell lennie azzal, nem a magyar kormány áll szemben az energiaszolgáltatókkal. Nem a Fidesz és a magyar kormány az egyetlen, amely szeretné a rezsicsökkentést, azt a magyar családok szeretnék - vélekedett, hozzátéve, "aki a rezsicsökkentést támadja, az a magyar családokat támadja", ezt nem szabad hagyni, ezért kezdeményezték az aláírásgyűjtést.

Az alaptörvény negyedik módosításról a kormánypárti képviselő a rádióműsorban úgy vélekedett, konkrét kritikák nem hangzanak el, csak általánosságok. A konkrét kritikák mindegyikére van világos és egyértelmű válasz, amiből kiderül, hogy a módosítás teljes mértékben megfelel az uniós alapjogoknak, az EU-ban szokásos szabályoknak - közölte. A TV2 Mokka című műsorában Rogán Antal elmondta még, hogy az alaptörvény módosítása miatt az esetek túlnyomó többségében belföldön politikai hisztériakeltés, külföldön pedig politikai nyomásgyakorlás van, utóbbi mögött azonban gazdasági érdekek állnak.

Mint ismert, múlt héten a Fővárosi Törvényszék a gázszolgáltatók javára döntött az ármegállapítás kérdésében a Magyar Energia Hivatallal szemben. Ezt a döntést tegnap délután Orbán Viktor napirend előtti felszólalásában botrányosnak és felháborítónak nevezte, és kvázi az energiaszolgáltatók elleni harcra szólította fel a lakosságot. A rezsicsökkentés megvédése érdekében pedig aláírásgyűjtésbe is kezdenek. 

MTI/mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!